Valahol el kell kezdeni...

Ez egy nagyon személyes blog, mondhatni énblog, abban az értelemben, hogy főként rólam szól, ahogyan én látom a pszichológiát és a természetgyógyászatot. Ugyanakkor tematikus blog is, mivel nem a mindennapos történéseimet írom meg, nem önmagamról sztorizgatok, hanem a szakmá(i)mról. Ugyanakkor szeretném, ha beszélgetős, levélküldős, sztorimesélős blog is lenne, ha azok, akik idetévednek, és véleményük, saját élményük van a témában, megírnák nekem, amit aztán közzétehetnék.

A motiváció:
Sokszor és sokat olvasok más blogokat. Nem ritkán előkerül a pszichológia másoknál is, és sokszor érzem úgy, hogy elég negatív a megítélése. Vagy hogy egyáltalán nem ismerik. Vagy hogy sokan félreismerik. Vagy azt is látom, hogy sokan kibékíthetetlen ellentétet látnak a pszichiátria, a pszichológia és a természetgyógyászat között. Vagy a pszichológia irányzatai között.
Sőt, volt egy másik blogom is, amit ugyan már nem írok tovább, de ott is előkerült néhányszor a szakma, és kaptam olyan visszajelzéseket, sőt, még e-mailt is, hogy erről a témáról írhatnék többet.
Szóval most megpróbálok erről írni. Majd kiderül, milyen sikerrel.

Bemutatkozás:
1998-ban végeztem pszichológusként a KLTE-n (tudom, ma már Debreceni Egyetemnek kellene neveznem, de nekem az még a jó öreg Kossuth maradt). Aztán 2004-re elvégeztem az ELTE-n a tanácsadó szakpszichológus képzést, krízistanácsadás szakirányon. Mostanság pedig természetgyógyászatot tanulok, reflexológiát és fitoterápiát. Két lányom születéséig börtönpszichológusként dolgoztam, hamarosan pedig állami gondozottakkal fogok foglalkozni. Emellett gőzerővel készülök rá, hogy saját magánrendelésem is legyen, ezzel nagy vágyam válna valóra.

Kezdjük el, aztán majd meglátjuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://valaszut.blog.hu/api/trackback/id/tr432156550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tüncite 2010.07.25. 21:51:23

kár, hogy itt nincs "lájk" gomb :)

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2010.07.25. 21:58:33

@tüncite: Kellene legyen, én beikszeltem, de mégsincs. Írtam már a supportnak ezügyben :-).

Örülök, hogy tetszik! És HURRÁ, megvan az első hozzászólás! :-)

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2010.07.25. 22:41:25

@tüncite: Na tessék, most már van! Szuper gyors a support! Köszönet érte.

Csilla Hajdune 2020.08.28. 22:00:34

Szeretnék pszichológiát tanulni 54 évesen. Úgy érzem itt az idő. Szociális asszisztens is vagyok OKJ képzésen vettem részt pár éve. Egyébként Gyors és Gépíró vagyok, Fáy András közgazdasági Iskola Miskolc, levelező érettségi Földes Ferenc Gimnázium Miskolc. Érdekel az emberek lelke, úgy vettem észre, hogy nagyon sokat tudtam segíteni. Ha lehet, távoktatásban is szívesen részt vennének vennék, de ha kell így 54 évesen levelezőn is el tudnàm végezni. Megjelenni egyébként nem tudok. Kérem a tanácsadást. Köszönöm!
süti beállítások módosítása