A pszichológus fajtái

Nem tudom, mennyire triviális az olvasónak, hogy mi a különbség a különféle lélekkurkászok között, de a mindennapi életben elég gyakran futok bele olyanokba, akik nem tudják. Ezért gondoltam, hogy az első "komoly" poszt erről szóljon, hátha valaki nem ismeri.

Először is a pszichiáter. A pszichiáter orvosi egyetemet végzett, majd pszichiátriára szakosodott szakorvos. Alapesetben (a mindenféle keveredésekről majd később) orvosi szemszögből közeledik a hozzá fordulóhoz, azaz a lelki problémák okát testi (agyi) funkciók alul- vagy túlműködésében látja, melyre a megfelelő diagnózis felállítását követően gyógyszeres kezelést alkalmaz. Azaz a lelki problémákat hasonló séma szerint orvosolja, mint egy belgyógyász: tünetek alapján diagnosztizál, majd receptet ír, és a gyógyszer szintjének megfelelő beállítása céljából kontrollra hívja vissza a betegét. Ha a gyógyszer javulást hoz, akkor megtartja, ha nem, emeli a dózisát. Ha így sincs javulás, más hatóanyagú gyógyszert ír fel, míg a kívánt hatást el nem éri. (Jaj, ez egy nagyon sablonos bemutatás, és természetesen ennél sokkal többet is csinál a pszichiáter, de igyekszem nagyon leegyszerűsíteni a dolgot, hogy a különbségek jobban látszódjanak.)

A pszichológus bölcsész, mint a filozófus vagy a magyartanár. Az egyetem végén bölcsészdiplomát kap, ami úgy nagyjából semmire sem jogosítja fel. Ezt követően választhat magának szakképzést, négy nagy területből. A gyógyító szakma csúcsán a klinikai szakpszichológusok állnak, mögöttük szürke kisegérként a tanácsadó szakpszichológusok következnek. Létezik még munkalélektani és pedagógiai szakpszichológus is, de mivel ők teljesen más területtel foglalkoznak, őket letudom e felsorolás keretében, és kész :-).

Szóval a klinikai szakpszichológus egy négy éves, komoly képzés, gyakorlatilag második egyetem. Egészségügyi végzettségnek számít, így aki elvégzi, bekerül az ezt lajstromozó Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal alapnyilvántartásába. (Nem tudom, ki ismeri ezt a honlapot, egyébként nagyon hasznos tud lenni, minden orvos, fogorvos, klinikai szakpszichológus, de az olyan társszakmák, mint a természetgyógyászok vagy a gyógymasszőrök is kereshetőek benne. Azaz, ha szakembert keresünk, és ajánlanak valakit, meg tudjuk nézni név alapján, hogy valóban rendelkezik-e a szükséges képzettséggel.) A klinikai szakpszichológus, mint neve is mutatja, alapvetően a lelki működések rendellenességeivel foglalkozik, azaz a pszichiátriai megbetegedésekkel, ide értve mindenféle működészavart. Pszichiátrián normálisan úgy szokott kinézni, hogy a pszichiáter elbeszélget a beteggel, ez alapján feltesz egy eldöntendő kérdést (általában két kórkép differenciáldiagnózisával kapcsolatban), melyre a klinikai szakpszichológus a tesztjei és a saját anamnézise alapján ad egy választ, amit az orvos általában figyelembe vesz a gyógyszerezés előírásakor. Klinikai szakpszichológusokkal azonban nem csak pszichiátrián, hanem mindenféle egyéb helyen is találkozhatunk, magánrendeléseken, kórházi osztályokon, stb. Ami a képet megkavarhatja, az az, hogy létezik egy olyan képzés, amit úgy hívnak, módszerspecifikus pszihoterapeuta. Ezt az orvosok alanyi jogon végezhetik el, a pszichológusok közül viszont csak a klinikai szakpszichológusok jogosultak a képzés végeztével használni is ezt a címet (azaz elvégezni pl. én is elvégezhetnék mondjuk egy rövid dinamikus pszichoterápiát megtanító két éves kurzust, csak aztán nem mondhatnám, hogy én pszichoterapeuta vagyok).

A pszichoterapeuta egy adott módszernek megfelelően kiképződött a módszer használatára. Azaz lehet pszichoanalitikus, rövid dinamikus pszichoterapeuta, hadd ne soroljam fel az összeset (nem is tudnám), tehát jogosult pszichoterápiát csinálni. A pszichoterápia arra hivatott, hogy valamely lelki rendellenességet meggyógyítson. A fentiekből következően mind pszichiáter, mind klinikai szakpszichológus végezhet pszichoterápiát, ha és amennyiben rendelkezik az ehhez szükséges pszichoterápiás végzettséggel. Vagyis az alapvetően gyógyszerrel gyógyító pszichiáterhez is lehet járni heti egy-öt órában beszélgetni, ha ő pszichoterapeuta is, meg a klinikai szakpszichológushoz is. Ebben a tekintetben ez a két végzettség meglehetősen összeér, az a különbség, hogy a pszichiáter nem fog személyiségtesztet felvenni (nem vehet, nincs meg rá a képzettsége), a pszichológus meg nem fog gyógyszert felírni (nem írhat, nincs meg rá a végzettsége).

Na, és akkor elérkeztünk oda, ahová menni szándékoztam, szűkebb szívem csücskéhez, a tanácsadó szakpszichológushoz. (Nem bonyolítanám a képet mindenféle szakirányokkal, a klinikai szakpszichológiát is lehet gyermek- és felnőtt ágra bontani, a tanácsadóknál meg van munkalélektani-szervezetfejlesztési, meg pedagógiai szakirány is, de én, ugye, krízistanácsadó vagyok, tehát arról lesz szó :-D.) A tanácsadó szakpszichológus képzés két és fél éves, tehát komolyságában nem ér fel a klinikusokéval. Amit jobban megtanul, az az úgynevezett konzultáció (más fordításban tanácsadás, de ezt én nem szeretem, mert a kliensnek az jön le, hogy majd jól eljön, én meg megmondom a tutit, hogy ő mit kezdjen az életével, pedig dehogy). A konzultáció lényege, hogy alapvetően lelkileg egészséges, tehát klinikai értelemben nem beteg klienssel folyó, célzott beszélgetés. Hogy a lelkileg nem beteg miért megy pszichológushoz? Hát mert olyan helyzettel találkozott az életében, amit saját erőforrásaiból nem tud megoldani. Azaz krízisben van. Vagy volt, és nem jól jött ki belőle. Vagy olyan körülmények közé került, amelyek az addigi, sikeres alkalmazkodását/működését megzavarták. Ilyenkor a lényeg nem a hosszas gyógyítás, hiszen a kliens igazából nem beteg. Sokkal inkább a gyors és hatékony problémamegoldás, a megfelelő készségek, képességek feltárása és mozgósítása, melynek célja a krízis megoldása, az alkalmazkodás elősegítése. A tanácsadó szakpszichológus nem egészségügyi dolgozó, a nyilvántartásban nem szerepel, működésének megkezdéséhez sem működési, sem ÁNTSZ engedély nem szükséges. Ha olyan klienssel találkozik, aki meghaladja a kompetenciáját (mert klinikai értelemben beteg, azaz nagy fokú depresszió, személyiségzavar, pszichotikus állapot jellemzi), akkor az első beszélgetés után továbbküldi a kliensét klinikai szakpszichológushoz vagy pszichiáterhez.

Nem tudom, mennyire érthető a különbség, ezért leírom, hogy egy ideális világban hogyan kellene működnie a dolognak (de persze, egyáltalán nem így működik, majd erre is szánok egy bejegyzést, hogy miért nem).

Adva van X. kliens, aki egészen 36 éves koráig remekül eléldegélt, nem volt semmi problémája, ám ekkor a neki két gyereket szülő felesége egyszercsak gondolt egyet, és összecsomagolt gyereket, bútort, és elköltözött. X. teljesen összeomlott, öngyilkossági gondolatai voltak, kilátástalannak érezte az életét, sokat ivott, barátaival-családjával ordibált, szóval kiborult, na. Ideális világban X. elment a körzetileg működtetett tanácsadó szolgálathoz, ahol egy tanácsadó szakpszichológussal találta magát szemben, aki meghallgatta a problémáját (jellemzően nem 15 vagy 50 percben, hanem amíg a kliens számára szükséges az első beszélgetés során). Eközben felmérte, hogy X. krízisben van, emiatt felajánlott neki egy négy ülésből álló, krízisintervenciós kezelést. X. ezt elfogadta, és még négyszer találkozott a tanácsadóval. Ez alatt a négy hét alatt újra felépítette az életét olyan szintig, hogy képes legyen elmenni dolgozni, éjszaka aludni, nem inni, koncentrálni, vagyis a normális életvezetése helyreállt. Mivel a négy beszélgetés során előkerültek olyan múltbeli problémák is, melyek a házassága megromlásához vezettek, a tanácsadó javasolta neki, hogy keresse fel Y. nevű, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta kollégáját, aki segíthet neki a múlt feldolgozásában. X. ezt követően két éven át járt heti rendszerességgel Y-hoz, mely során személyiségét sikerült új, szilárdabb alapokra helyezni, önismerete elmélyült, korábbi problémái rendeződtek. Eközben volt egy súlyosabb depressziós epizódja, mely miatt Z. pszichiáter is kezelte - a pszichoterápiával egyidejűleg, a két szakember konzultációja mellett - antidepresszáns és szorongáscsökkentő gyógyszerekkel.

Na, hát ez lenne az ideális. Vagyis a tanácsadó feladata lenne, hogy felmérje a hozzá forduló problémáját, ha az ő kompetenciája (és amúgy a párkapcsolati problémáktól a gyászig, életközepi fordulótól a munkahely elvesztéséig nagyon sok minden tartozik ide), akkor rövid, célzott beavatkozással kezelje, ha nem, akkor pedig tovább küldje a beteget. A klinikai szakpszichológus/pszichiáter feladata pedig az lenne, hogy a valóban beteg embereket kezelje, a nekik megfelelő módszerrel. A valóságban gyakran történik, hogy a krízisben lévőt is klinikai szakpszichológus kezeli (ami nem baj, mert ők is tanulnak a krízisről, csak a konzultációról, a gyors megoldásról nem igazán), vagy hogy a krízistanácsadó próbál súlyos depresszión vagy mondjuk evészavaron segíteni (ami megint nem baj, mert ő is tanul róla, csak hát nem pszichoterapeuta, aki valóban kompetens ebben). Vagy a pszichiáter kezeli a betegét pszichoterápiával, miközben nincs rá képzettsége (a fenti linken pl. érdemes megnézni néhány, a médiában sztárolt ember végzettségét). Vagy - ami számomra a leghajmeresztőbb - hogy a háziorvos ír fel mindenféle antidepresszánst, nyugtatót a krízisben lévőnek. Szóval nagy a kavar. És akkor még a mindenféle jósokról, látókról, cigányasszonyokról, családállításról, kineziológiáról, stb. nem is beszéltünk :-).

A bejegyzés trackback címe:

http://valaszut.blog.hu/api/trackback/id/tr362164753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Eclaireist 2011.03.17. 15:38:10

Tetszik a bejegyzés, szerintem sokaknak hasznos lehet, és talán nem rohannak azonnal pszichiáterhez. Milyen "médiában sztárolt emberekre" gondoltál? Például?

T. G. 2012.09.10. 10:12:14

Szép, letisztult és érthető bemutatás, jó volt olvasni!
Azonban lenne itt még egy igen fontos (és sokkal nagyobb) feladat is, amiről szintén olvasnék cikkeket ebben a stílusban!
Gyakran látni olyan honlapokat, ahol X. pszichológus kiírja magáról, hogy milyen irányzatokat állnak hozzá közel. Ezzel azonban egy lépéssel sem kerül közelebb az érdeklődő, mivel fogalma sincs, hogy a hangzatos irányzatok (és a még hangzatosabb és számosabb) technikák mit takarnak...

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2012.09.10. 11:18:43

@Sztragovin: Az lenne jó, ha kérdeznél, hogy mire vagy kíváncsi. Én szívesen leírom közérthetően, hogy melyik mi, és igazából mire jó, csak tényleg annyi rengeteg irányzat van (és egyre több lesz), és olyan sok hangzatos elnevezés, hogy nem is tudom, hogy kezdjek hozzá. Ha van konkrét kérdés, úgy könnyebb lenne legalább elkezdeni...
Köszönöm a dicséretet :).

T. G. 2012.09.10. 13:21:02

Én is szegről-végről a Másik oldalon vagyok, így engem inkább az a kérdés foglalkoztat, hogy ha eldönti az ember, hogy szakszerű segítséget kér, mi alapján választ.
Úgy gondolom, hogy az egyik legnépszerűbb választási elv az ajánlás kérése. Körbekérdeznek az ismerősök közt, hogy tudnál mondani egy jó szakembert. Ez alapvetően nem rossz megközelítés, mert egy terapeuta inkább a személyiségével hat, mint a módszerével - pontosabban szólva a módszerek a terapeuta személyiségén keresztül hatnak. Ha a személyiségek összepasszolnak, az alapnak már nem is olyan rossz.
De azért minden módszernek/technikának megvan a maga érvényességi köre. Vannak olyan esetek, amikor jobb kognitív-viselkedés terápiába menni, mint mondjuk egy klasszikus pszichoanalízisbe. Ráadásul én mondjuk 10 perc után borítanám az asztalt egy rogersi módszert mereven követő tanácsadó nyakába, mivel más az lelkialkatom, és hiányozna a vélemények összeütközése. Míg másnak az én értelem-központú módszerem venné el az életkedvét...
Egy ideális társadalomban az ember, ha elhatározta, hogy segítséget kér, vagy tudja, hová forduljon, vagy akihez fordul (mondjuk háziorvos, családgondozó, stb.) tisztában van vele, hogy hová érdemes továbbküldeni a gondjának megfelelően. És talán egy lépéssel közelebb lennénk az ideális társadalomhoz, ha ilyen egyszerű és érthető stílusban lenne írás 1-1 módszerről, irányzatról. Én tuti hivatkoznám. :)

Pirlo21 2015.09.11. 12:20:29

Szia! Ha minden igaz, akkor írtam neked egy üzenetet itt az oldalon a tanácsadó szakpszichológus képzéssel kapcsolatban. Nem tudom, hogy megkaptad-e, vagy követed-e még ezt a blogot egyáltalán, mert elég rég volt az utolsó aktivitás ahogy látom, de ha igen, akkor légyszi csekkold le :)

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2015.09.12. 14:45:36

@Pirlo21: nem kaptam meg, írtam neked emailt, de nem írtál választ, lehet, azt meg te nem kaptad meg. Zavar lehet az erőben :-). Kérdezz bátran, figyelek :-) .

Pirlo21 2015.09.13. 08:51:30

Írok akkor ide, mert úgy tűnik, hogy más csatornán eddig kölcsönösen nem kaptuk meg a másik üzenetét :)

Na hát az a helyzet, hogy én jelenleg ötödéves pszichológus hallgató vagyok, és ahogy írtad is, egyre inkább közeledik a pillanat, amikor el kell döntenie az embernek, hogy merre tovább. Jelenleg klinikai és egészpszicho szakirányon végzem az MA-t, ide célzottan jöttem, mert mondhatjuk, hogy szinte az elejétől kezdve a klinikai vonal érdekelt és tulajdonképpen ki is tartottam a klinikum mellett kisebb kételyeket leszámítva kb. mostanáig. Az utóbbi időben viszont, ahogy már szinte csak klinikai tárgyaink vannak meg terepgyak a kórházban és társai, egyre bizonytalanabb vagyok, aminek több oka van (bekerülés a kreditrendszerbe, személyes alkalmasság, meg egyáltalán az, hogy mennyit kap az ember cserébe a klinikumtól, amiért azt a rengeteg időt és pénzt beleteszi). Annyira nem szeretnék belemenni, mert igazából a tanácsadó szakpszichológusi létről szeretnék érdeklődni, mert a klinikum mellett ez is felmerült, mint alternatíva.

Úgy hallottam, hogy magánrendelni tanácsadóként is lehet. Ha ez így van, akkor ez úgy néz ki, hogy XY ember eljön hozzám életvezetési/párkapcsolati/krízis problémával, és tulajdonképpen ugyanúgy csinálok neki egy terápiát, mint a klinikus, csak a saját kompetenciám szerint? Írtad, hogy a tanácsadó a pszichiátriai értelemben nem beteg emberekkel dolgozik, viszont itt felmerült bennem a kérdés, hogy ez hogyan van kiszűrve? Mármint itt arra gondolok, hogy a klinikushoz sem úgy mennek, hogy doktor úr, nekem ez a pszichiátriai betegségem van, hanem valószínűleg ott is először valami párkapcsolati/életvezetési/krízis problémát dob be, amivel a profilunk alapján hozzánk is jöhet, csak aztán kiderül, hogy komoly sérülések vannak a háttérben. Írtad, hogy ilyenkor (ideális világban) tovább kell küldeni egy klinikushoz, de a valóságban ez mennyire megoldható, hogy a kliensek felét akkor továbbküldöm (vagy nem tudom, Te mit tapasztalsz, milyeneket az arányok?)?

Tanácsadóként egyébként mekkora szükség van mindenféle módszerspecifikus képzés elvégzésére? Ugye vannak nagyon jó kis képzések, mint pl. a családterápia, amiről úgy gondolom, hogy nem csak a klinikusnak kellhet, hanem pl. egy tanácsadó mozgásterét is tudja bővíteni. Ha ne adj Isten még van egy relaxációs képzésem (vagy mindfulness, vagy hipnózis, fúú :D) is, akkor úgy képzelem, hogy tanácsadóként is bőven van annyi skillem, amivel tudok érvényesülni, és nem kell mindenáron a "gyógyító szakma csúcsára" menni és klinikusnak lenni. Ezt Te hogy látod (persze gondolom valamilyen szinten biztos igazat adsz, hisz Te is a "nem kell mindenáron klinikusnak lenni" egy példája vagy :D)?

Ami még érdekelne a magánrendeléssel kapcsolatban, hogy mennyire van benne a köztudatban az, hogy egyáltalán ilyen is van, hogy tanácsadó? Első blikkre (lehet rosszul) azt gondolnám, hogy az emberek erről nem nagyon tudnak (igazából sokan pszichológus hallgatóként sem tudunk róla), és ha valamilyen problémájuk van, akkor inkább klinikust keresnek.
További kérdésem (:D), hogy a magánrendelésen kívül hol dolgozhatok még tanácsadóként (elolvastam a szakképzés leírásait a neten, de az inkább blabla szöveg volt)? Mentálhigiénés központok jöhetnek szóba, esetleg iskolák is (mondjuk a pedagógia tanácsadó iránnyal)?

A végére meg akkor még bedobnám a képzést. Itt is kötelező-e meghatározott munkahelyen lévő munkaviszony megléte a képzés elkezdéséhez, mint ahogy a klinikai képzéshez kell klinikai munkahely? Meg egyáltalán, milyen a képzés, mennyire nehéz/könnyű összeegyeztetni a munkával, mennyi időt igényel, ilyenek :)

Na hát úgy nagyjából ennyi lenne :) Elnézést a sok kérdésért, biztosan nem 3 perc ezekre válaszolni, meg valószínűleg a kérdések többségére nem is lehet konkrét, kizárólagos választ adni, hanem árnyalt a kép, mint mindenben. Mindenesetre köszönöm szépen előre is válaszod.

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2015.09.15. 21:28:51

@Pirlo21: Írtam egy külön posztot a kérdéseidre adott válaszokból, mert kommentbne nem fért volna el. Itt találod:
valaszut.blog.hu/2015/09/15/miert_jo_tanacsado_szakpszichologusnak_lenni