Füvek

Folytatom majd a pszichológiát, de most egy friss sajátélmény. A fitoterapeuta képzés kapcsán két napot töltöttünk el Bükkszentkereszten, és találkozhattunk Szabó Gyuri bácsival, sőt, megmutatták a gyógynövénykertjét is. Fantasztikus élmény volt.

Gyuri bácsit én korábban csak elvétve hallottam emlegetni, azt is csak a természetgyógyászattal szorosan összefüggő előadásokon, de aztán meglepetéssel vettem észre, hogy a körülöttem élő "laikusok" közül is sokan ismerik a nevét, a gyógyteáit. Ezen után nagy érdeklődéssel vártam, milyen is élőben, közelről. Egy tünemény. 82 éves, de ránézésre hatvannak ha látszik. Szellemileg rendkívül friss, remek előadó, hihetetlen kisugárzással. Két órán keresztül hallgattuk pisszenés nélkül (aki tartott már felnőtteknek előadást, az tudja, ez mekkora nagy szó), úgy, hogy kint ültünk a szabad ég alatt, mellettünk zúgott a forgalom, autók álltak ki-be a parkolóba, épp valami bicikliverseny befutóját készítették elő a kapu előtt, ráadásul nagyon meleg is volt, és előtte egy órán át lefőttünk a gyógynövénykertben a tűző nap alatt. Ő pedig csak mondta, mondta, csak néha állt meg egy-egy korty teát (természetesen saját készítésű teakeverékből készült gyógyteát) inni, ha kiszáradt a szája. Mesélt magáról, az életéről, arról, hogyan mulasztotta el saját magának a melanomáját (rosszindulatú bőrrák), hogyan próbál folyamatosan megküzdeni a magyarországi gyógyszerbevizsgálási-engedélyezési rendszerrel. Mesélt eseteket, akiknek segíteni tudott. És persze, ontotta magából a hasznosabbnál hasznosabb receptúrákat, milyen bajra milyen gyógyteát javasol, hogyan kell elkészíteni, milyen pakolást, tinktúrát kell alkalmazni. Számomra például rendkívül meglepő volt, hogy a diólevél-teát, amit a hivatalos tankönyvek erősen veszélyesnek, májkárosítónak tartanak, épp ezért alkalmazását nem ajánlják, Gyuri bácsi mennyi betegségre használja, milyen sokrétűen alkalmazza.

Ha semmi mást nem tanultam volna a tanfolyam során, ez az előadás akkor is megérte volna.

Itt a honlapja, lehet csemegézni.

A bejegyzés trackback címe:

https://valaszut.blog.hu/api/trackback/id/tr372176047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tüncite 2010.07.26. 22:10:16

úgy örülök ennek a gombnak :) így ha nem is tudok konkrétan hozzáfűzni semmit, akkor is "elmondhatom" a véleményem :)

inka30 2010.08.24. 18:16:05

Sokszor előfordul velem - szerintem neked is beszéltem már erről - hogy ha találkozom valami addig ismeretlen dologgal, akkor az hamarosan máshol is szembejön.
Nyáron voltam a Borostyán vendéglőben, ami régi kedvencem (és most csalódás, de erről máskor!) és meglepve láttam, hogy a kedvenc asztalom fölé ki van téve egy tábla: "Gyuri bácsi törzsasztala". No de ki lehet a Gyuri bácsi? Mondják: a füvesember. És megismerem élete történetét, összes műveit. Persze őt a maga valójában nem, amit sajnálok. Most, hogy te is lelkesen írsz róla, méginkább.

(Oké, nem most írtad. De én a nyár után most próbálom felhozni magam.)

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2010.08.24. 18:58:10

@inka30: Anyósomék rettentő sok éve Bükkszentkereszten laknak, és még sosem találkoztak személyesen Gyuri bácsival. Miközben mások keresztülutaznak az egész országon, hogy beszéljenek vele :-).
Egyébként mindenféle programokon is lehet vele találkozni, meg a boltjában is (hacsak nem mást csinál) ott szokott lenni. Érdemes arra járva meglátogatni, tényleg élmény.

Mi van a Borostyánnal? Leromlott?

ninimimi 2010.09.02. 14:31:13

Milyen érdekes véletlen ez is: életemben először most voltam Bükkszentkereszten, aug. 7-én a Gyógynövény Fesztiválon, és Gyuri bácsi előadását is láttam. Előtte még nem olvastam a július 25-i posztot.

Nagyon tetszik ez a blogod (is)! Most fedeztem fel, mert a régire, - ahol kellemes meglepődésemre volt három bejegyzés is, amit még nem láttam - a megszűnésről szóló hír miatt csak most jutott eszembe mégis ránézni, ahol hivatkozol erre.

Szimpatikus, mély tartalom van abban, amit írsz, már amennyire laikusként alapom van minősítést mondani. Az őszinte, segítő szándék szerintem mindenkinek "átjön".

Másrészt, - bár látszik, hogy nem üzleti megfontolásból választottál - megfelelő "piaci" bevezetéssel telitalálat lehet ez a tevékenység. A mostanság egyre többekre jellemző általános helyzet ugyanis - más oldalról, sajnos - egyre nagyobb, számosabb igényt fog támasztani a krízistanácsadó segítségére...
süti beállítások módosítása