Miért ez a blog címe?

Eredetileg nem ezt akartam. Először a szinkronicitást próbáltam ki, de természetesen foglalt. Ami engem kicsit mérgelt, hogy valaki elkezdte, írt valamit, aztán abbahagyta, immár két éve. Egyetlen bejegyzés után. Én talán töröltem volna, ha nem látom értelmét a folytatásnak. Aztán eszembe jutott, hogy legyen sors. Még jobb foglalt blog, egyetlen bejegyzés sincs benne. Jó, akkor talán pszichomókus. Ez a blog tetszett a legjobban, rengeteg munkával egyedített sablon, annyi bejegyzéssel, hogy a blog nincs kész. Remek.

Aztán itt egy kicsit megálltam gondolkodni, mert a fentieket csak egy lendülettel próbálgattam, gyakorlatilag ész nélkül. Elkezdtem azon agyalni, mi lenne az a szó, ami kifejezi valahogy a hozzáállásomat az emberi élethez, a gondolkodásom lényegét a sorsról, pszichológiáról, véletlenről. Hirtelen bevillant: válaszút. Kipróbáltam, és működött. És, mint tudjuk, véletlenek nincsenek :-).

Ez után jött az a rész, amit a legjobban szeretek. Mikor már megcsináltam a kinézetet (és igen, nekem az a sötét tetszett, de az első levél, amit az új blog kapcsán kaptam, rögtön - ismét :-) - a sötétséget, olvashatatlanságot kifogásolta), elkezdtem magamba mélyedni. Mert az önismeret (amiről szeretnék majd később bővebben írni) bizony nem csak azt jelenti, hogy ismerem magam, a múltamat, a traumáimat, a gyengeségeimet-erősségeimet, nem. Azt is jelenti, hogy folyamatosan igyekszem megérteni, hogy egyes dolgokat miért csináltam, bizonyos ötleteim miért támadtak, erre vagy arra miért úgy reagáltam, ahogy. Erre eklatáns példa a szakmából, hogy egy klienssel történő, egy órás beszélgetést követően, mikor jegyzeteket készítek, gyakran két-három órát is töprenkedem azon, hogy bizonyos dolgokat miért mondtam, miért úgy mondtam, az mit váltott ki, és arra hogyan reagáltam. Szóval megpróbáltam megérteni, miért villant be a válaszút, mi tetszhetett benne annyira, hogy ez legyen a cím. Több szálat is sikerült találni, ami ebbe az irányba terelt.

Egyfelől van egy némiképp a taoizmussal rokon szemléletem. Nem, nem hiszek tételes vallásban, de hiszek sok dologban, amiről amúgy a vallások szeretnek beszélni. Az általam adott válasz az "élet lényege, meg minden" kérdésre - a negyvenkettő mellett :-D - amolyan teljes katyvasz, amit senkinek sem kívánok terjeszteni, de elég erős vonalat képvisel benne az a gondolat, hogy életünk egy hosszú út, melynek lényege nem az, hogy eljussunk valahová, hanem mindazon tapasztalatok összessége, melyek út közben érnek bennünket. Az út tehát valahonnan innen jöhetett.

A válasz abból adódik, hogy szüntelenül keresem azokat a kérdéseket és válaszokat, amik előrébb vihetnek, amiktől több, jobb, értékesebb lehetek, vagy amik akár csak néhány pillanatig megnevettetnek, elgondolkodtatnak, kikapcsolnak. Nem valamiféle nagy és átfogó válasz-keresés ez, hanem inkább tapasztalatgyűjtés, de szeretem, ha megértem a dolgokat (legalábbis a magam szintjén), ha megtalálom, mi miért van, hogyan működik, mit hoz magával. És ezek mind-mind válaszok.

Aztán maga a szó: válaszút. Krízistanácsadó vagyok. A hozzám fordulók leggyakrabban valamilyen választási helyzetben vannak, olyan döntéskényszerben, amiről azt érzik, hogy nincs döntés, hogy akármit választanak, valaki vagy valami sérül, valakinek rossz lesz. Vagy azt érzik, hogy egyáltalán nincs alternatívájuk, hogy kényszerpályán mozognak, amitől tehetetlennek, értéktelennek, betegnek érzik magukat. Legtöbbször az első beszélgetés arról szól: milyen lehetőségek, utak állnak a kliens előtt. Azt térképezzük fel, miért érzi kilátástalannak, leküzdhetetlennek a helyzetét. Miért nehéz meghozni a döntést. Mit jelent az egyik vagy a másik út választása.

A következő réteg már személyesebb: amióta természetgyógyászatot tanulok, sokan kérdezik meg, hogyan képzelem el a jövőmet. Most akkor pszichológus leszek, vagy reflexológus-fitoterapeuta (elnézést, hogy ezt mindig így írom, de jogszabály kötelez rá. Magyarországon azt a címet, hogy természetgyógyász, csak orvos alapvégzettségű, természetgyógyászat kiegészítő képzésben részt vett ember használhatja, a "laikusok", akiknek az alapvégzettsége más, csak az általuk elvégzett szaktanfolyam nevét használhatják, tehát akupresszőr, életmód-tanácsadó terapeuta, reflexológus stb. Ezért nem egyszerűsíthetek természetgyógyászra.)? Azzal akarok foglalkozni, hogy a lelki problémákat gyógyítom a pszichológia eszköztárával, vagy talpakat akarok masszírozni és közben gyógytea recepteket osztogatni? Mintha a kettő között választani kellene. Valamiért akikkel erről beszéltem, azt gondolják, hogy ezt el kell különíteni egymástól.  Hogy egy pszichológus nem állhat neki talpat masszírozni, mert hogy néz már az ki. Egy talpmasszőr meg nem mászhat bele a páciens lelkébe. Hogy akinek a válla fáj, a pajzsmirigye beteg, gyomorbántalmak kínozzák, vagy rákos, annak nincs lelki problémája. Hogy ezek testi, és kizárólag csak testi betegségek, amikkel alapvetően az orvostudomány foglalkozik, esetleg a természetgyógyász kezel, de semmi köze egyiknek sem a lélekhez. És hogy aki krízisben van, nagy lelki megrázkódtatást él át, annak csak a lelke fáj, a teste nem beteg. Vagy hogy ha esetleg mindkettő beteg, akkor is, a problémával két külön szakember kell, hogy foglalkozzon. Járjon csak orvoshoz gyógyszerért, pszichiáterhez nyugtatóért, természetgyógyászhoz a test önszabályozó mechanizmusainak beindításáért, és, esetleg, végső soron, pszichológushoz, ki tudja miért (kb. ez a sorrend az emberek fejében :-D). Gyakorlatilag elképzelhetetlen számukra, hogy aki eljön(ne) hozzám talpmasszázsra, azzal előtte-közben beszélgetek, ami alatt kiderülhet, hogy mi az a lelki probléma, elfojtott érzés-gondolat, vagy megbetegítő kapcsolati rendszer, ami a testi tüneteit okozhatja. És hogy a következő talpmasszázsok során rájön, hogy bár testileg jobban érzi magát, lelkileg nem. És hogy ezen esetleg jó lenne változtatni. És utána - bár marad a talpmasszázs is - más minőségben is beszélgetünk. Amitől esetleg a lelke is jobban lesz.
Vagy esetleg a hozzám forduló, krízisben lévő klienst a beszélgetés végén megkérem, hogy üljön át a másik székbe, ahol egy lazító, relaxáló, nyugtató talpmasszázst kap. Hogy ne csak a lelke könnyebbüljön meg a velem való beszélgetéstől, hanem a napok-hetek alatt felgyűlt feszültségek, görcsök egy részétől is megszabadulhasson. Hogy energiával feltöltve, felszabadultabb lélekkel és könnyebb, fittebb testtel mehessen el tőlem (a legtöbben azt mondják, hogy a talpmasszázstól valahogy könnyebbnek érzik a testüket, azért ezt a szót használtam).

Ez tényleg teljesen elképzelhetetlen? Én azt remélem, hogy nem. Hogy működni fog. Hogy nem kell válaszút előtt állnom, hogy melyiket szeressem jobban. Sokszor fogom még leírni, sőt, példákkal is illusztrálni, de ezt szerintem mindenki tudja-érzi: test, lélek és szellem egy egység. Mesterségesen lehet úgy modellezni, mintha három lenne, lehet egyszerre csak az egyikkel foglalkozni, de attól még egy marad. Épp ezért meggyőződésem, hogy minden olyan kezelés, mely csak az egyiket célozza, nem olyan hatékony, mintha mindhárom területen egyszerre próbálunk meg változást létrehozni.

És persze, amiért a válaszutat ennyire magyarázom: mikor azuram meglátta az új blogom címét, azonnal azt kérdezte: mi van, cicamica, úgy érzed, válaszút előtt állsz? Változtatni akarsz valamin?

Szóval nem, nem akarok. Pont azt szeretném megmutatni: kellenek válaszutak, hiszen attól változhat meg az életünk. Attól érhetünk el olyan tájakra, emberekhez, amiket a régi úton sosem találtunk volna meg. De mélyen hiszem, hogy minden egyes ilyen döntési helyzetben van olyan út, mely egy jobb, szebb élet felé visz. És hogy ezt meg kell, és meg is lehet találni. Tehát ha két utat látunk magunk előtt, és mindkettőt sötétnek, félelmetesnek, rossznak látjuk, akkor nézzünk jobban szét. Hátha lapul ott még egy-kettő-sok másik út, amely csak ránk vár, hogy felfedezzük.

És még egy tanulság: az élettől nem mindig azt kapjuk, amit szeretnénk. A blogcímek gyakran foglaltak. De aztán, kis gondolkodás után jön egy olyan lehetőség, amit először talán kényszernek érzünk, és fájlaljuk az elvesztettet, a meg nem kapottat. De ha van egy kicsi önismeretünk, és hajlamunk arra, hogy utána gondoljunk annak, mi is a jó ebben a helyzetben, képesek leszünk örülni annak, amink van, és nem búslakodni olyan dolgokon, amik nem elérhetőek számunkra.

A bejegyzés trackback címe:

https://valaszut.blog.hu/api/trackback/id/tr962158022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.