A párkapcsolatokról - 3. rész

A pénzügyek területén sincsenek - ahogy a többiben sem - általános szabályok, hogy hogyan KELL csinálni a dolgokat. Amit le fogok írni, az inkább csak rámutat néhány dologra, ami tapasztalatom szerint több párkapcsolatot egyenlőtlenné, boldogtalanná tesz. Ebben a témában tényleg nincs tipikus férfi és női viselkedés, következetesen az egyik és másik szavakat fogom használni a pár két tagjának megnevezésére, hogy véletlenül se lehessen 'á, még egy feminista' jelzővel asztal alá söpörni a mondandóm lényegét.

Szóval az egyenlőség a pénzügyekben. Nem szeretnék belemenni, hogy a közös vagy a külön kassza jobb-e, előbbre való-e a másiknál. Ezt minden pár saját maga kell eldöntse, ahány ház, annyi szokás. Ami ebben az esetben nagyon fontos: hogy kinek van döntési joga a kassza felett, és kinek mennyire van beleszólása a pénzek elköltésébe.

Gyakori probléma, hogy az egyik fél úgy dönt, hogy ő dönthet a kassza elköltésének módja és ütemezése felől, és a saját céljait helyezi előtérbe ezen döntések meghozatalakor. A másik pedig folyamatosan érvel, kérlel, hogy a közös vagy az ő céljai is megvalósulhassanak, amit az egyik vagy akceptál, vagy figyelmen kívül hagy, de mindenképpen ő dönt. Ilyenkor nyilvánvalóan sérül az egyenlőség, nincs kompromisszum, csak frusztráció és csalódások. Egy jól működő párkapcsolatban fontos lenne, hogy folyamatos kommunikáció folyjon a célokról, azok fontossági sorrendjéről, és hogy a háztartás fenntartása és a gyermeknevelésre fordított összeg prioritást élvezzen minden más előtt. Vagyis ne legyen fontosabb lapostévét venni vagy Manolo Blahnik cipőt, mint hogy ki legyen fizetve minden közüzemi számla, és a gyereknek legyen mit felvenni és mivel játszania/tanulnia. És persze, ha valakinek a listáján a thaiföldi nyaralás űbereli az evést, arról lehessen vitatkozni, a pár másik tagjának legyen efelett vétójoga. Egyszerűen érdemes lenne megkülönböztetni a mindennapi élethez szükséges költséget (legyen ez a rezsi, de tágabb értelemben, evés-ivás-ruházkodás is) és a rövid-hosszú távú megtakarításokat (azaz amiből felújítunk, nyaralni megyünk, kocsit veszünk, stb.), valamint érdemes lenne megkülönböztetni egy SOS alapot is (ami a nem várt kiadások esetén rendelkezésre áll, de alapvetően hosszú távú megtakarítási forma). Vitatkozhatunk, hogy mennyit kellene keresni ehhez, meg hogy átlag családnál nincsenek megtakarítások, de ez amúgy iszonyúan relatív. Láttam már olyan párt, ahol az egygyermekes - tehát háromtagú - család úgy élt meg összesen 140.000 Ft-ból (tehát az egy főre jutó jövedelem 46.000 Ft körül volt), hogy volt rövid- és hosszú távú megtakarításuk is (és tudtak menni nyaralni, na nem Mallorcára, hanem Eger mellé, de mentek). És láttam már olyan párt, ahol közel egymilliós havi összjövedelem és kettő gyerek mellett sem tudtak egy fillért sem félrerakni, hónapról hónapra felélték az egészet, gyakran még a szülőktől is kellett kölcsönt kérni, mert nem maradt. Szóval az, hogy ki mennyire képes gazdálkodni, beosztani, tervezni, hosszú távra gondolkodni, alapvetően nem jövedelemfüggő és főleg nem pszichológiai kérdés. Az, hogy a pár egymás között hogyan tud megegyezni a pénz elköltéséről, már sokkal inkább.

Az egyik legnagyobb probléma, hogy az egyenlőséget sokszor egyformaságként szeretik megjeleníteni a felek. Azaz mindenki azonos összeggel járul hozzá a büdzséhez, és akkor az úgy egyenlő. Nos, csak és kizárólag abban az esetben jelent ez egyenlőséget, ha mindkét félnek hajszálra ugyanannyi a jövedelme. Ez viszont a gyakorlatban nagyon nem szokott így lenni. A lényeg az lenne, hogy mindketten egyenlő ARÁNYBAN járuljanak hozzá a közös költésekhez. Mondok egy példát. A pár egyik fele mondjuk, keressen 300.000 Ft-ot (elméleti példa, mert így könnyű osztogatni), a másik fél 100.000 forintot. Ebben az esetben, feltételezve, hogy az összes közös költés (rezsi, kaja együtt) egyesített havi összege 200.000 Ft, a fenti módon mindkét fél befizet 100.000-t, és ugye, nagyon egyelőek voltak. Pedig ebben az esetben az egyik fél a jövedelmének egyharmadát, a másik a teljes jövedelmét a közösbe adta. Ha egyenlő arányban járulnak hozzá, akkor az egyik 150.000 Ft-ot, a másik 50.000 Ft-ot ad bele. Mindketten a jövedelmük felét tették be a közös költésbe, és mindketten a felét "megtartották". A megtartás nem azt jelenti, hogy azt el lehet inni vagy kukába dobni, hanem azt, hogy azzal a résszel mindketten saját belátásuk szerint gazdálkodnak. Lehet gyűjteni (közös vagy saját célra), lehet belőle nem mindennapos kiadásokat fedezni, a lényeg, hogy az annak a félnek a saját belátására van bízva, akinél maradt. Így egyrészről mindketten motiváltak lehetnek arra, hogy legyen jobban fizető állásuk, vagy hogy kevesebb munkával keressenek ugyanannyit, másfelől mindketten érezhetik, hogy ha egyénileg jobban osztják be a pénzüket, akkor annak mutatkozik is eredménye. Mert a felezett költésnél az egyiknél mindig sok a plusz, a másiknál viszont sosincs nyoma annak, ha takarékoskodni akarna, hiszen a teljes jövedelme megy a közösbe.

A másik kedvelt csapda, ha mindketten berakják a teljes fizetést a közösbe, de aztán csak az egyik fél az, aki gazdálkodik vele. Működhet ez nagyon jól is, vannak, akiknél bevallottan csak az egyik ért a pénzügyekhez, a másik meg nem, és ezért így alakul ki a dolog. Amíg működik, addig nincs is vele semmi baj. A bajok ott kezdődnek, amikor egyik elkezd saját zsebre játszani, a saját prioritásait belevinni a közösbe, illetve elkezdi a megtakarított pénzt sajátjaként kezelni. Onnantól borul az egyenlőség, és előbb-utóbb a másik úgy fogja érezni, hogy őt csak kihasználják.

Kedvencem a hagyományos családmodell által tartósított borzalom. Ez úgy szól, hogy az egyik, aki többet keres, a fizetése bizonyos, általa meghatározott részét odaadja a másiknak, úgymond "konyhapénzre", a fennmaradó összeget pedig teljesen saját maga által meghatározott célokra költi el. Ezek lehetnek akár nemes célok is (pl. lakáscélú megtakarítás a gyereknek, vagy felújítási alap), de persze szórakozásra, italra is elmehet az egész. Ilyenkor nem is az a baj, hogy mire költ, hanem maga a működésmód. Egyik ilyenkor ugyanis elvárja másiktól, hogy a megadott összegből hozza ki a háztartási költéseket, ugyanakkor legtöbbször azt is, hogy az általa elvárt életszínvonalon biztosítsa ezt. Ilyenkor szoktam egyiket megkérdezni, hogy szerinte mennyibe kerül egy kiló kenyér, és hát az esetek többségében eléggé irreális elképzeléseik szoktak lenni. És persze, emögött még az is húzódik, hogy egyik azzal vádolja másikat, hogy az túlköltekezik, magára szórja a pénzt, miközben ő csak zsíros kenyeret eszik, míg másik azt érzi, hogy ha ő bármit is szeretne, akkor kérnie, kuncsorognia kell, miközben egyik azt vesz vagy tesz, amit csak akar. Akiknél ez a baj, ott általában nagyon nehéz pozitív változásokat elérni, mert egyik nem szívesen mondana le az előjogáról, hogy legyen módja a másik háta mögött költeni a pénzt, a másik viszont nem szívesen maradna abban a helyzetben, hogy kérnie kelljen, főleg, hogy az egyik által megkövetelt életszínvonal magasabb, mint amit a rendelkezésre bocsátott összegből biztosítani lehet.

Mesélek egy esetet, messziről és nagy vonalakban. Mert talán úgy érthetőbb lesz, amit mondani szeretnék. A pár két tagjával épp az egyenlőségről beszélgettünk, és felvetettem, hogy pénzügyi kérdésekben rendben vannak-e. Az egyik azonnal rávágta, hogy abban hiba nincs, náluk ebben teljes az egyenlőség. Ugyanakkor másik arcán láttam egy parányi fintort. Nyilván rákérdeztem, hogy hogy is van ez. Az derült ki, hogy egyik és másik fizetése gyakorlatilag ugyanannyi, amit mind a ketten beraknak a közösbe, és ebből másik gazdálkodik, mondván, ő ért ehhez jobban. Ugyanakkor egyik minden hétvégén maszekol, másikra hagyva minden házimunkát, és a maszekkal megkeresett pénzt nem adja be a közösbe. Ez nagyságrendileg kb. ugyanakkora összeg, mint másik (és egyik) fizetése, és aminek ő a nagy részét lakáscélú megtakarításra fordítja a közös gyermekük nevére. A másik részét elmondása szerint visszaforgatja a maszek tevékenységébe, így tulajdonképpen ő egy fillért sem költ saját magára, hanem mindent csak a családja boldogulásáért tesz. Ugyanakkor nem és nem értette, hogy miért igazságtalan ez így. Hosszasan kellett magyarázni, hogy egyfelől másiknak nincs lehetősége ugyanilyen külön jövedelem megteremtésére, mert ugyan végzettségénél fogva hétvégenként ő is tudna maszekolni, de nem teheti meg, mert a teljes házimunka rámarad a gyermek felügyeletével egyetemben, másfelől pedig neki nincs lehetősége külön megtakarításra, mert az egyik által megkövetelt életszínvonalra éppen csak elégséges a kettejük közös keresete (értsd: egyik nem eszi meg a parizert vagy a zöldséges lasagne-t, mert számára csak a kolbász és a húsételek az elfogadhatóak). Ebben az esetben csak félsikert tudtunk elérni, egyik a különjövedelme egy kis részét beáldozta egy bejárónő felfogadására, hogy másik kicsit mentesüljön a házimunka nagyobb volumenű része alól (ablakmosás, vasalás), és egy másik részét pedig félretették a közös nyaralásra, de látható volt, hogy egyik úgy érezte, ő komoly áldozatot hozott, amiért másiknak hálásnak kellene lennie, nem pedig úgy, hogy léptek egy kicsit az egyenlőség irányába.

Hosszasan tudnám még sorolni a példákat, de nem hiszem, hogy túl sok értelme lenne. Aki érti, amit írok, annak felesleges, aki pedig nem, azt úgysem tudom meggyőzni. A következő rész a szexről fog szólni, érdemes kivárni, mire lesz időm megírni.

A bejegyzés trackback címe:

https://valaszut.blog.hu/api/trackback/id/tr888734572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2016.05.25. 19:10:31

Nálunk külön kassza van, a közös kiadásokat 50-50%-ban összedobjuk, a maradékkal mindenki azt csinál amit akar. Szerencséremind2en jol meggondoljuk,hogy mire adunk ki. Igy nincs gond.

anyahajókabinajtóhajtogató 2016.05.25. 22:33:36

Figyu! Magyar "álomcsalád":Anya irodai dolgozó érettségivel, keresete nettó 140.000, apa szakmunkásképzőt végzett , vagyonőrként dolgozik bére nettó 120.000. Gyerekek száma 3, a család státusza: reménytelenül szegény. Pénz beosztása? Milyen pénz? Ez orbanisztán basszus.

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2016.05.25. 22:44:03

@anyahajókabinajtóhajtogató: Figyu! Én nem ismerem a részleteket, úgyhogy nem szeretnék semmilyen tanácsot sem adni. Azt tudom, hogy nem muszáj vagyonőrként dolgozni, vagy érettségivel papírt gyártani.

Newcomment01 2016.05.25. 23:13:43

Hadd kezdjem egy személyes élménnyel! A diploma megszerzése után fél évig voltam munkanélküli. Mint pályakezdő hiába küldtem napi 20-30 helyre önéletrajzot, néhány sikertelen interjún kívül nem történt semmi. Nem akarom a mai magyar munkaerő-piaci helyzetet elemezni, viszont felhívnám arra a különbségre a figyelmet, hogy egy ilyen szituáció mennyire különbözően érinti a férfit és a nőt. Nekem akkor erre majdnem ráment a párkapcsolatom. Bár napjainkra az egykeresős családmodell gyakorlatilag megszűnt, még mindig élénken él az a társadalmi reflex, ami a férfi feladatául jelöli ki a család anyagi hátterének biztosítását. Mára a nemek közötti bérkülönbség elenyésző, de a nemspecifikus karrierválasztási módok miatt (a nők zömmel a kisebb felelősséggel járó, nyugisabb életpályát választják, ami kevésbé van megfizetve) egy család/házasság/párkapcsolat szempontjából nagyobb tragédia, ha a férfi marad állás nélkül. Ebből az következik, hogy a munkanélküliséggel kapcsolatos pszichés terhek is aránytalanul jobban nyomják a férfiak vállát. Ennek részben a férfiak saját magukkal szembeni nagyobb elvárásai az oka, másrészt a család és a szűkebb környezet irányából érkező nyomás. Ez utóbbi odáig fajulhat, hogy a férfit a család szempontjából egy felesleges koloncnak, sőt egy parazitának tekinti a felesége és annak környezete. Nem véletlen, hogy az egyik fő öngyilkossághoz vezető ok a férfiaknál a tartós munkanélküliség. Ezzel szemben ha a nő lesz tartósan munkanélküli, azt sokkal toleránsabban viseli a társadalom és a szűkebb környezet is. Miért? Mert úgy gondolják, hogy a pénzkeresés nem elsősorban a nő feladata, mert legfeljebb több ideje/energiája jut a gyerekekre és a háztartásra és ez jó. Ugyanakkor, ha a férfi elveszíti az állását, akkor korántsem természetes, hogy a nő arra az időre átvállalja a családfenntartó szerepet, hanem gyakran kilép a kapcsolatból. Ez a különbözőség oda vezet, hogy sok nő a munkavállalással járó „kényelmetlenségek” miatt menekül a gyermekvállalásba. Tegye fel a kezét, aki nem hallotta legalább egy női szájból az alábbi mondatot: „Elegem van az örökös hajtásból és a hülye főnökömből. Inkább elmegyek szülni és babázom otthon három évet.” Nem vádolom ezért a nőket, hiszen én is unom a hajtást és nekem is volt idióta főnököm, csak azt szeretném jelezni, hogy egy férfinek nincs ilyen menekülési útja. Talán lehetne azt mondani, hogy a férfi menjen GYES-re, de valljuk be, a gyerekekhez tényleg a nők értenek a legjobban. Helytelen, hogy a munkanélküliség okán a férfiak gyakrabban lesznek depressziósak és gyakrabban hullik szét a párkapcsolatuk is. Mi férfiak sokat tehetünk azért, hogy változzon a társadalmi vélemény: attól, hogy munkanélküli egy férfi, még lehet értékes ember nemcsak a társadalom, hanem a családja számára is.

whale 2016.05.25. 23:16:16

@anyahajókabinajtóhajtogató: Ha a gyerekek száma 3, akkor ők nem adóznak, vagyis a bruttójukat nettóban megkapják és akkor az nem nettó 260...
Namostan mi 4-en élünk ennyi pénzből és nem érzem, hogy szegények volnánk. Az igaz, hogy felesleges fasságokra nem költünk, de mindenre jut, amire kell, vagy amit igazán akarunk. Lehet, hogy gyűjteni kell rá kicsit, vagy részletet fizetünk, de megvesszük, ha akarjuk.

glad az egyetlen 2016.05.25. 23:49:40

"...A másik kedvelt csapda, ha mindketten berakják a teljes fizetést a közösbe, de aztán csak az egyik fél az, aki gazdálkodik vele. Működhet ez nagyon jól is, vannak, akiknél bevallottan csak az egyik ért a pénzügyekhez, a másik meg nem, és ezért így alakul ki a dolog. Amíg működik, addig nincs is vele semmi baj. A bajok ott kezdődnek, amikor egyik elkezd saját zsebre játszani,..."

Ezzel a rendszerrel messze nem ez a leggyakoribb probléma. Ugyanis nem csak abban az esetben használatos ha csak az egyik fél ért a pénzügyekhez hanem annál sokkal szélesebb az alkalmazók köre.
Az egyik fő baj ezzel, hogy habár elvben (normális esetben) szabadon kérhet a pénzügyileg "passzív fél" is pénzt, de mégis csak kialakul akarva-akaratlanul egy fajta alá és fölérendeltségi viszony, hiszen aki a pénzt osztja/adagolja az van "felül". Ez pedig frusztrációhoz vezet.
Én gyerekfejjel is levettem szüleimnél ezt a feszültséget és apám a helyzetet egy "dugi kasszával" orvosolta. Az érdekes ebben a rendszerben, hogy sokszor az aktív fél megvan győződve arról, hogy milyen olajozott nagyszerű ez a felállás és észre se veszi a lappangó feszültséget. Megis fogadtam, hogy ha lesz saját családom, akkor nálunk nem lesz ilyen.
És még csak ezután jön az, hogy mi van ha a pénzügyileg "aktív fél" nem megfeleően kezeli a pénzt...

Lord_M_ 2016.05.26. 00:32:31

Nálunk közös kassza van - és a kötelező havi jajveszékelésen kívűl nincs is gond. :) Úgy működik, hogy a fizetésem kb 85%át átutalom az asszony számlájára illetve közös számla - de nem nagyon tudom azt sem, hogy hol a bankkártyám hozzá.
Miért teszek így?
Mert kényelmesebb - nincs kedvem szőrözni azon hogy most hány forintot is kell adni a számlákra, vagy mennyi megy a lakáshitelre
Mert szeretek költekezni - így viszont nincs sok elpazarolni való.
Van közös hitelkártya is - azt szoktam használni (bérlet, kaja) - így a megmaradó 15% mondjuk zsebpénz (minusz telefonszámla)
Ennek ellenére, megbeszéljük a dolgokat - mit akarunk venni, hova akarunk utazni - mi a megtakarítási cél.
Tehát ugyan a számla közös, és névleg ugyan mégis a feleségem kezeli a pénzt, azért megbeszéljük mielőtt valami nagyobbat vennénk.

A jajveszékelés meg csak játék a részemről - miután szeretek pazarolni így "rossz" kiadni a kezemből a fizetésem - de ha nem tenném :) a végén éhen halnék :)

Persze, van egy saját hitelkártyám is - és néha használom is - de a zsebpénzem terhére visszatöltögetem :) hát valamiből fel kell építeni a terepasztalt :)

Persze ebből van némi morgás, mert asszonynak "nincs" zsebpénze. De nem azért mert nem kap - csak vagy nem akar pazarolni (vagyis józanul gondolkodik) vagy nem érzi szükségét - pedig felőlem beleférne.
Mindent egybevetve szerintem működik - gyarapodunk, megvan mindenünk, egy kicsi elszórható pénz is akad
(A fizetésünk kb egyforma és jónak mondható)

Ha őt kérdeznénk, valószínűleg azt mondaná, hogy működik, de haragszik amiért a zsebpénzem elszórom - néha értelmetlen hülyeségekre pl amazonon.
Ebben spec igaza van :) dehát aaaaaanyi minden van ott :))

Egyébként pazarlás ide vagy oda előttem is meg őelőtte is a közös célok lebegnek- és szükség esetén nem esik nehezmre visszafogni a pazarlást és a megtakarítást hízlalni

George Herceg 2016.05.26. 09:08:06

@Newcomment01:
Szia!
Nem haragszom, hogy lenyúlod a cikkemet a blogomról, de legközelebb írd alá a forrást is. köszi!

ferfiszemmel2014.blog.hu/2015/01/30/mit_er_a_ferfi_ha_munkanelkuli

metal · http://electric.blog.hu 2016.05.26. 09:27:56

Az egyik, másik szerepben lévő emberek folyamatos felcserélésére nem ártott volna odafigyelni. A végén lévő történetben különösen zavaró. A történet elején a másiknak van külön jövedelme, majd ez 2x változik a történet alatt.

csentecsa 2016.05.26. 09:34:29

A gond akkor van többnyire, ha a csaj többet keres mint a párja. Ezt sok férfi nem képes feldolgozni, és ebből előbb-utóbb balhék lesznek. A magyar férfiak nagyon régies gondolkodásúak ebből a szempontból, és ha a csaj csak utalni mer rá, hogy többet keres, robbannak..

Szalay Miklós 2016.05.26. 10:41:49

Egy elemző írás az érzelmek és érdekek kapcsolatáról.

egyvilag.hu/temak.shtml#temaid055

(A legfelső sor a kép tetején, "Érzelmek és érdekek". Az írás doc és pdf formátumban tölthető le. Ez egyébként egy nagyobb mű egy darabja, mely megpróbálja módszeresen, de azért érthetően elmagyarázni, hogyan működik a világ.)

NoOne 2016.05.26. 10:42:57

@csentecsa: "ha a csaj csak utalni mer rá": ha "utal rá", annak általában oka van, és nem pozitív... kb. olyan hatása van, mitha a ffi arra "merne" utalni, hogy a "csaj" nem igazán nő(ies). ...és akkor most mutass egy "csajt", aki erre nem robban. :/

2016.05.26. 11:34:14

@csentecsa:
De miért utalgatna egy normális nő, ha fordított esetben normális férfi sem teszi?

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2016.05.26. 13:30:37

@metal: Végig egyiknek van különjövedelme, másiké a gyerek és a háztartás. Olvasd el még egyszer, nagyon figyeltem rá, hogy ne cseréljem fel. Ha az "egyik" helyére férfit, a "másik" helyére "nőt" helyettesítesz a példában, rögtön látni fogod, hogy nincs felcserélve.

djend 2016.05.26. 14:43:53

Nalunk a kassza teljesen kozos, egy szamlahoz van ket bankkartyank. Mindenki hozzafer az internetbankhoz is, ha utalni akar. A keszpenzt is ugy osztjuk el, hogy legyen mindenkinel.
Nincsenek kulon megtakaritasi celok, teszunk felre a gyermekeknek, es mivel szerencsere megengedhetjuk magunknak, altalaban mindenki megveheti, amire szuksege van.

Sokat beszelgettunk rola, hogy ez a modell miert mukodhet, es arra jutottunk, hogy azert, mert egyutt kezdtuk a 0-rol, Egy sporttaskaval vonultunk be a kozos 38m2-es alberletbe, amink lett, azt egyutt szereztuk. Es ebbe az sem ronditott bele, hogy szuletett 2 gyerekunk, es 4,5 eve en vagyok a csaladfenntarto. Majd lesz ez maskepp is, nem szamolgatunk.

Persze lehet, hogy ez tul optimista, mert nem egettuk meg magunkat masik parkapcsolatban, egyszeruen 12 eve egyutt vagyunk, es most is ugy gondoljuk, hogy nem fog vegeterni.

cso zsi 2016.05.26. 15:48:35

@m e o w: Nem bizony. De próbáld ki úgy, hogy 10-15 év alatt egyszer az egyik munkanélküli egy évig, majd a másik kétszer fél évig, majd az egyik közel három évig, mert "öreg"...
Hamar összeugrik olyan tartozáshegy, hogy abból nem egri nyaralás, hanem havi megélhetés sem lesz, amikor végre van @anyahajókabinajtóhajtogató: által jelzett jövedelem.

kris69 2016.05.26. 18:20:40

Rég megette az egészet a fene,ha kulon kaszàn kell élni,és nem tudjàk a felek megbeszélni azt hogy mire mennyit koltenek,és mik a prioritàsok...