Az oktatásról röviden

Szeretném kifejteni, hogy én, a gyakorlott tanácsadó szakpszichológus milyen oktatásnak örülnék, és mit szeretném, ha tanítanának a gyerekeimnek, hogy ők már ne legyenek olyan veszettül elrontott, szorongó generáció, mint az összes többi.

Szóval. Gyakorlatilag az írás-olvasás-összeadás-kivonás-szorzás-osztás kivételével mindent, de mindent kidobnék a kötelező tananyagból. Lenne egy csomó, 10 éves kortól szabadon választható projekt, feladat, terület, és mindenki csak azzal foglalkozna, ami érdekelné ezek közül (de bármikor szabadon válthat, variálhat, lásd később). Viszont egy csomó mindent kötelezővé tennék, amit ma sehol sem oktatnak, semmikor sem. A saját károdon tanulod meg, vagy megszívod. Vagy a pszichológusod fogja elmondani, amikor már megszívtad.

Ezek pedig a következőek:

1. Első osztálytól kezdve tanítanék valamilyen relaxációs technikát. Én speciel az autogén tréninget szeretem, de vagyok annyira liberális, hogy nem tenném pont ezt kötelezővé. De heti egy-két órában azt tanítanám meg, hogyan tudja ellazítani magát, hogyan tudja csökkenteni a stresszt, hogyan képes szabályozni a saját testi működéseit. Merthogy a betegségek nagyon-nagyon nagy részét a stressz okozza. Amit nem kezelni, hanem megelőzni kellene. Szegény gyógyszergyárak ebben biztos tönkremennének, másként nem tudom elképzelni, hogy most miért öt tesióra kell, miért nem lehet legalább egy nyamvadt relax.

2. Kommunikáció, nagy óraszámban. Mégpedig asszertív kommunikáció (hívhatjuk erőszakmentesnek is, egykutya). Egészen kicsi kortól megfigyelhető, hogy a gyerekek a családi mintát viszik tovább. Ahol agresszívan kommunikálnak a gyerekkel, ott vagy ő maga is agresszívan fog kommunikálni, vagy átmegy passzívba, nem szól, némán szorong, lúzer, lenyomják, stb. Ha megtanítanánk már kicsi kortól, hogyan kell értőn hallgatni, énközlésekben fogalmazni, win-win helyzetekre törekedni, kompromisszumokat kötni, hogy nem kell versengeni, lenyomni a másikat, valószínűleg egy sokkal boldogabb világban élhetnénk. Most olvastam Isoldénál, hogy ő mindig üvöltős szomszéd mellett lakik, és basszus, én is. Mi lenne, ha a következő generációnak már megtanítanánk, hogy nem annak van igaza, aki hangosabban mondja?

3. Tanulásmódszertan. Egészen nagy gyerekeknél is azt tapasztalom, hogy fogalmuk sincs, hogy más-más tananyagot más-más technikával kellene megtanulni. Hogy a humán tárgyak elsajátításához vázlatot kell írni, lényeget kell kiemelni, szövegen belüli összefüggéseket meglelni. A reál tárgyak tanulásához meg képleteket, felsorolásokat kell megtanulni, de erre vannak speciális technikák, nem kell magolni. Miért nem tanítják meg a gyerekeket tanulni?! Miért elvárás, hogy tudja magától, vagy miért elég a tanárnak, ha bemagolja és felmondja? Az miért tudás, ami konkrétan egy napig tart, mert nincs mögötte megértés? Szóval első pillanattól kezdve tanítanám, hogy hogyan kell tanulni. Hátha akkor maguktól is eredményesebbek lennének, nem kellene egy gimisnek éjfélig a könyv mellett ülnie, hogy aztán hajnali négykor kelljen!?

4. A szeretet kifejezésének eszköztára. A púpom tele van már azzal, hogy "szeret az anyám/apám/párom/gyerekem, csak nem tudja kimutatni. Tanítsuk meg a kisgyerekeket, hogy a fenyegetés, a szóbeli bántalmazás, a verés, az agresszió nem szeretet. A féltékenység, a birtoklás nem szeretet. Tanítsunk szeretet-nyelvet vagy altruizmust vagy bármit, de olyat, ami ellene hat a mostani világban uralkodó ürességnek és erőszaknak. Legyen ez tantárgy, mert szerintem fontosabb az életben, mint a másodfokú egyenlet megoldó-képlete. (Fel a kezekkel, aki nem matek-informatika-mérnökség vonalon dolgozik, és gimi óta egyszer is szüksége lett volna rá.)

5. Ismerkedés, szociális készségek, párkapcsolatok létesítése, hosszú távú fenntartása és szükség esetén sérülésmentes lezárása. Kell ezt magyarázni, hogy miért fontos?

6. Szex. Konkrétan. Fiúknak elmagyarázni, hogy és miként működik egy nő (és nem a peteérésre gondolok), milyen részeit hogyan érdemes kezelni, mitől lesz neki ultrajó, mitől vacak. Honnan ismeri fel a női orgazmust. Lányoknak fordítva ugyanezt. Az önkielégítés fontosságáról (nem, nem káros, a manóba is már!, és még csak nem is ciki, kicsit sem). A tananyag szintjéig beemelni a beszédbe a szexualitást, annyira, hogy ne legyen szégyen erről beszélni. Tudják megfogalmazni a kérdéseiket, legyenek képesek beszélni róla, akkor is, ha az anyjuk-apjuk még csak megemlíteni sem hagyja a dolgot.

7. Gyereknevelés. Tegyük kötelező olvasmánnyá 16 évesen a Mérgező szülőket (vagy írjon magyar szerző hasonlóan közérthető, de magyarországi tapasztalatokra épülő könyvet). Legyen a következő generáció jobb szülő, mint mi magunk vagyunk. Nőjenek ők már fel úgy, hogy nem akarnak minden vacakot továbbvinni, amit a szüleiktől kaptak (és ha még egyszer azt hallom valakitől, hogy engem is vert az apám, mégis ember lettem, sikítani is fogok). Adjunk konkrét kapaszkodókat, hogy mi is a fontos akkor, ha gyerekünk lesz. Miért azt hallom egész fiatal apukáktól is, hogy mindent meg akar adni a gyerekének, de a mindenen csak anyagiakat ért? Sem az idejét, sem a figyelmét nem szánja a gyerekének (apa dolgozik, apa most másodállásban dolgozik, hagyd apádat, fáradt - igaz, a számítógép vagy a tévé azért érdekli, de te, kisfiam, pont nem, de hát érted csinálja, érted dolgozik ennyit...), mert neki sem volt más gyerekkora, ő sem kapott ezekből eleget. Írjuk felül a sokszor évszázados rossz mintákat, tanítsuk már meg végre a fontos dolgokat az iskolában. Attól még senki nem lett jó szülő, de boldog ember sem, ha betéve tudta a Himnuszt, vagy ötösre érettségizett földrajzból.

8. Tanítsuk meg, hogy szabad tévedni, szabad hibázni, és szabad újratervezni. Bármikor és bármit. Tele van a naptáram olyan emberekkel, akik azt hallották, hogy ha már egyszer ezt választottad (foglalkozást, hobbit, feleséget, élőhelyet, munkahelyet, bármit), akkor ki kell mellette tartanod. Akkor is, ha belebetegszel, és hosszú távon bele is döglesz, mert az elfojtott mindenfélédtől krónikus betegségeid vagy rákod lesz. Akkor is, ha boldogtalan, depressziós, folyton szorongós vagy. Akkor is, ha már évek óta nem mosolyogtál. Akkor is, ha ver, ha megerőszakol, ha megaláz, ha megcsal, ha elissza az összes pénzed. Legyen világos egészen kicsi kortól kezdve, hogy szabad tévedni. Meggondolhatjuk magunkat. Megváltozhatnak a prioritásaink. És hogy ettől nem kell rosszul érezni magunkat. Hogy mindenből tanulunk, abból is, amit mégsem csinálunk életünk végéig. Minden tévedésünk hozzánk ad valamit. És hogy ez még jó is.

9. Önismeret. Eszközök arra, hogy tudjam, mit és miért csinálok. Módszerek a fejlődésre. Empátia-fejlesztés. Mások megértésének képességére való ránevelés. A tudatalattink minél mélyebb és alaposabb megismerése. Transzcendencia. Flow.

Na, hát nagyjából ennyi. Egészen biztos vagyok benne, hogy ha ezek lennének az alaptantárgyak, és minden mást a gyerek a saját érdeklődésének megfelelően válogathatna össze jól megírt, gyakorlat-alapú, lehetőleg interdiszciplináris feladat-csomagok közül, sokkal sokoldalúbban képzett, és főleg, sokkal boldogabb embereket nevelnénk. És egy elégedett, boldog, optimista ember sokkal többet képes önmagából kihozni, mint egy szorongó, depressziós, életunt, csak muszájból dolgozó ember. Nagyon idealista vagyok, ugye?