A párkapcsolatokról - 2. rész

Mint már előrevetítettem, a jó párkapcsolathoz a kapcsolat egyenlőségen alapuló működtetése szükséges. Ma, Magyarországon az a terület, amiben ez a legkevésbé tud működni a tapasztalatom szerint, az a háztartás. A mai napig hallom - mindenféle embertől -, hogy van a női munka, meg a férfi munka. Elmondom, miért óriási gáz ez.

A klasszikus felfogás szerint női munka az, ami a házon belül van. Ide sorolják a főzést, takarítást, mosást, teregetést, vasalást, mosogatást, ablakpucolást, és nagyon gyakran a gyereknevelést is, azaz a gyerekkel való tanulást, foglalkozást, játékot is. A férfi munkák a fűnyírás, kertművelés, favágás, az autó rendben tartása és a házi barkácsmunkák (apróbb szerelések, kép feltétele, csapcsöpögés megszüntetése, stb.). Ez így olyan szép és letisztult, és hát a férfi nem tud főzni, a nő meg nem tud bánni a fűnyíróval meg a fűrésszel-baltával, hát jó ez így, ugye.

Nos, nem jó. A klasszikusan női munkáknak nevezett dolgok általában napi feladatok, de legalábbis heti rendszerességgel ismétlődnek. Főzni, mosogatni, gyerekkel foglalkozni minden nap muszáj. Takarítani legalább egy héten egyszer, de akkor két-három órás folyamatosan elfoglaltságot jelent (legalább, lakás nagyságától függően), mosni is legalább hetente kell (és akkor négy-öt adagot is elnyel a mosógép átlagos család esetén). A vasalás nagyon jó időgazdálkodás és sok pamutruha mellett is legalább két-három óra egy négytagú családban hetente. És ezek olyan tevékenységek, amik halogathatóak ideig-óráig, de akkor többszörösére nő a ráfordított idő (ha nem takarítunk két hétig, nincs semmi probléma, csak nem fogunk két óra alatt végezni, mert több lesz a kosz). Ha nem főzünk, egyszer-kétszer lehet rendelni, hideget enni, de több napos "sztrájk" már nagyon felborítja a család életét (mint abban a nem kicsit szexista reklámban, hogy "ha anyu beteg, mert fáj a torka..."). A klasszikus férfimunkáknak nevezett dolgok viszont nem jelentenek napi elfoglaltságot. A füvet maximum hetente kétszer kell lenyírni, átlagos méretű kert esetén 2-3 órás elfoglaltságot jelent. Fát évente egyszer kell összevágni, akkor sok meló, több napig is eltart, de ha készen van, akkor lehet örülni, van sikerélmény, és egy évig nincs vele több gond. Vagy kicsit drágábbért lehet rögtön hasogatottat venni. Vagy fabrikettet használni. A kerttel való babrálás egyrészt hobbi, vagyis önmagában örömet jelent, másrészt - bár kétségtelen, hogy nehéz fizikai munka - a legtöbben elmondják, hogy feltöltődést jelent számukra. Ráadásul ha valami nem úgy jön össze, akkor sincs tragédia, mert gyümölcsöt-zöldséget lehet venni a boltban is, ha kidöglik a tuja, lehet másikat ültetni helyette. Ráadásul egy szép, ápolt kertet mindenki lát, mindenki dicsér, szóval a sok munka sok-sok pozitív visszajelzést termel. Míg az, hogy mindenkinek van tiszta ruhája, említésre sem méltó minimum, dicséret nem jár érte. A házi barkácsolásban egyrészt nem minden férfi profi, és előbb-utóbb úgyis mesterembert kell hívni. Másrészt aki profi belőle (és az nagyszerű ám), az sem jelent napi több órányi elfoglaltságot minden nap. Nem úgy, mint a klasszik női munkák. És akkor ez egy olyan átlagcsalád, ahol van kert és kandalló/kazán. Nem panel, ahol gyakorlatilag néhány barkácsmunkán kívül a férfias elfoglaltságot maximum a kocsi állandó macerálása jelenti, vagy legfeljebb télen a hólapátolás, vagy a zsebkendőnyi "pázsit" évi kétszeri megnyírása.

Még tovább megyek. Ha egy pasi elmosogat, berak egy mosást, kitereget, takarít, akkor ezek mind-mind dicsérni való, a pasi nagyszerűségét alátámasztó tényezők (hányszor hallottam, ahogy a nő azt mondja, hogy de hát a férje sokat segít, még mosogat is). Míg ha egy nő megcsinálja ezeket, akkor az amolyan pipa, még csak rendes asszony sem lesz ettől belőle. Ha viszont nem csinálja, akkor világ lustája, rendetlen, igénytelen, stb.

Még tovább. Az, hogy egy nő vékony, ápolt és szép legyen, megintcsak minimum. A pasik a megcsalás okaként nagyon gyakran hozzák fel, hogy mert amikor otthon maradt a gyerekekkel, az addig ápolt, vékony nő meghízott (nem fogyott le a terhesség után), elhanyagolta magát, állandóan melegítőben jár, igénytelen lett (és persze, nem igényli már a szexet, de ezt egy másik fejezetben fejtem ki). Míg ha egy pasi megnősül, és meghízik, és nem ad már magára, az rendben van, egy nő ne érveljen azzal, hogy ő már azért nem kívánja a férjét, mert az éppen harminc kilóval több, mint az a sportos, kockás hasú valaki, akihez hozzáment.

Ha mindezeket összegezzük, azt kapjuk, hogy a nő napi két-három órán keresztül csak házimunkát végez a normál munkája mellett, amiért nem jár dicséret, az elhanyagolásáért viszont komoly megvetést és szankciókat kap. Ez a mennyiség hétvégén, amikor nem dolgozik, és elvileg pihenhetne, hirtelen megduplázódik-triplázódik, és gyakorlatilag alig várja már, hogy hétfőn mehessen dolgozni. A pasi heti két-három órát tölt "férfias" munkákkal, amiknek eredménye dicséretet indukál, sikerélménnyel jár, ha elhanyagolja, azért viszont hetekig, akár hónapokig nem jár szemrehányás. És igaz, hogy a férfiak általában több időt töltenek a fizetett munkájukkal, de ezért őket nagyobb elismerés és presztízs is illeti meg. Ráadásul az tök természetes, hogy ha apu hazajön, akkor fáradt, és pihennie kell, míg egy nő általában nem mondhatja ugyanezt.

Ez egy totál sablonos kép, és természetesen túlzásokat is tartalmaz, de a hagyományos családmodellben élő családokat igen szemléletesen írja le. Az eredmény a nő teljes túlterhelése, mindenféle megbecsülés nélkül, a pasiknak viszont sok szabadidejük marad, és ehhez még sok megbecsülést is kapnak. Ez egyenesen vezet a nők elsárkányosodásához, mert az állandó frusztráció és fáradtság agressziót szül. Morgósak, kedvetlenek és elhanyagoltak lesznek. Mind fizikailag, mind lelkileg kimerülnek. Állandóan ingerültek a férjükre, és általában ők maguk sem értik, hogy miért. Ha nem is mondják ki, a fejükben mindig pörölnek a másikkal. És nem is értik, hogy miért nem boldogok, miért nem érzik jól magukat a bőrükben. És ennek előbb-utóbb a pasi telefonjának böngészése, féltékenykedés és válás lesz a vége.

Pedig lehetne ezt másképp. Igaz, minden a neveléssel kezdődik. Míg az tök természetes a legtöbb családban, hogy a lánygyereket nagyon hamar "befogják" házimunkára, tanulgat főzni, felsöpörni, porszívózni, addig a fiúknak ezt nem kell csinálni, sőt, még kamaszkorukban és felnőttként is kiszolgálja őket az anya (nem egy olyan negyvenes pasast ismerek, akire a mai napig az anyukája főz vagy mos, bár a pasi már "önálló" háztartásban él. Csak épp anyuhoz jár enni, és hétvégenként oda viszi a szennyesét is). Így azért elég nehéz elvárni, hogy amikor megnősül-összeköltözik egy lánnyal, önként és dalolva lásson neki a házimunkának. Elvégre megszokta, hogy a nő azért van, hogy őt kiszolgálja. Ha ezen sikerül továbblépni, akkor jön a következő kifogás: a férfi nem ért a mosáshoz, nem tud takarítani, stb. Mondják ezt olyanok, akik simán tudják használni a fűnyírót, láncfűrészt vagy magas nyomású  mosót. Érdekes módon amikor a nő elválik tőlük, és mondjuk nem találnak azonnal új "házvezetőnőt", akkor simán képesek mindezen feladatokat ellátni - mindaddig, amíg új nő nem kerül az életükbe. Akkor aztán varázslatosan elfelejtik újra.
Sőt. Sok pasi főz, ha jön a család vagy a haverok - bográcsban vagy grillen, és még büszke is a szakácstudományára. Ugyanakkor azt fennen hangoztatja, hogy ő csak húsokat tud elkészíteni, "rendes" ételt nem. Hát persze, mert olyan nagy a különbség.

De hogy ne legyek ennyire feminista, elmondom a fordítottját is. Láttam már olyan párt (egyet), ahol a pasi végezte a házimunkát, a gyereknevelést, mindent, a nő meg nem nagyon csinált otthon semmit. És bár kétségtelenül érdekes volt, az eredmény ugyanaz volt pepitában: a pasi volt túlterhelt és boldogtalan, és egyre házsártosabb (és még potencia-problémái is voltak), míg a nő nem is értette, hogy ez most mi, így működtek az elmúlt sok-sok évben, akkor miért nem lehet ez így jó tovább. Elvégre, ő azért ezzel a férfival kötötte össze az életét, mert ő nem várta el tőle, hogy házitündérkedjen.

Összegezve: mindaddig, amíg egy pár nem egyenlően osztja el az otthoni munkát, addig az egyik fél túlterhelődik és folyamatosan frusztrációt él meg, a másik pedig sikerélményekkel és pihenéssel gazdagodik, amit nem igazán szeretne feladni. Ha ezt a gordiuszi csomót sikerül elvágni, és - az egyéni óhajtásokat lehetőleg figyelembe véve - egyenlően felosztani a munkát, akkor a problémák ezen része elég jól képes lesz elsimulni. Egyenlőség alatt azt értem, hogy az időrabló, de sikerélménnyel nem járó "női" munkák időarányosan és mindkét félnek pihenésre is lehetőséget biztosítva legyenek elosztva, úgy, hogy egyikük se érezze, hogy kitol vele a másik. Ez sokszor nem könnyű, de házat építeni, gyereket nevelni vagy új kocsit venni sem könnyű, azok meg mennek, úgyhogy ezzel is meg lehet birkózni. Az is fontos, hogy ne kelljen állandó "kézi vezérlés", vagyis ne kelljen a "lustábbik" felet állandóan megkérni, hogy mosogasson el, tegyen be egy mosást vagy épp söpörjön fel. Mert ha kérni kell, akkor szívesség, amit jófejségből megcsinál a másiknak, nem pedig egyenlően elosztott házimunka. Ne tegyünk egymásnak szívességet azzal, hogy a háztartást működtetjük (csak tényleg szeretetből és ritkán, hogy maradjon neki értéke), elvégre közösen vállaltuk, hogy így teszünk. Ha kell, figyeljünk meg egy hetet, hogy mennyi és milyen házimunka van, naponta írjuk össze, hogy ki mit és mennyit csinál, majd osszuk fel újra. És igen, szörnyű, hogy a fárasztó munkanap után nem lehet egy sörrel leheveredni a tévét elé, pihenkélni egyet, de gondoljunk arra, hogy a párunk eddig sem tette ezt. Amint ki tudunk lépni a hagyományos családmodell keretei közül, és egyenlőségen alapuló háztartást működtetni, egy nagy lépést tettünk a hosszú ideig jól funkcionáló párkapcsolat felé.

És mivel minden részben igyekszem könyveket ajánlani, a háztartás témában a Hétköznapi hímsovinizmus című remek könyvet ajánlanám mindenki szíves figyelmébe. Egy nagyon rövid idézet ízelítőül:
"Végezetül egy kis trükk arra, hogyan ismerhetik fel a férfiak saját hétköznapi hímsovinizmusukat a párkapcsolatukban. Bármely közös élethelyzetben, mely a teret, az időt, személyeket vagy javakat érinti, tegyük fel a kérdést: ami rám érvényes, érvényes-e a páromra is. Ha a válasz nemleges, nyilvánvaló, hogy egyenlőtlenségről van szó."